Tekintettel arra, hogy a magyar kormány a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezés érdekében 2020. március 17-től minden rendezvényt betiltott, a tilalom feloldásáig minden Nyitott Akadémia előadás elmarad vagy új időpontra kerül. Bővebb információ a Nyitott Akadémia jelenlegi működéséről itt.

Rambala Éva erőszakmentes kommunikációs tréner

Évekig azt hitte, hogy az üzleti élet az ő útja. Amikor ösztöndíjat kapott egy tíznapos nemzetközi erőszakmentes kommunikációs tréningre, még nem gondolta, hogy ez sorsfordító lesz a számára. Szerencsésnek tartja magát, hogy nap mint nap a számára legfontosabb dolgokról, a szívéből beszélhet a munkája során.

1996 óta folyamatosan tanul Marshall Rosenbergtől, az erőszakmentes kommunikációs modell kidolgozójától. 2000-2005 között mellette is dolgozott, mint az International Center for Nonviolent Communication (Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ) által akkreditált tréner, és a kelet-európai projekt vezetője. Dolgozott Európán kívül Ázsiában, Dél-Amerikában, az USA-ban, Kanadában és jó néhány volt szocialista országban is.

Trénerként a kommunikációt, a konfliktusmegoldást, a csapatépítést és az életfeladat megtalálását és követését tartja erősségének.

Rambala Éva legújabb könyvei

Hidak egymáshoz

Bagdy Emőke, Beata Bishop, Böjte Csaba testvér, Rambala Éva