Herner Dorka pszichológus, coach

Sosem gondoltam, hogy használni fogom a pszichológia diplomámat, miután az egyetem elején a tévéműsor készítés magával ragadott. Két évtizedig a szerkesztés (Kepes András vagy épp Al Ghaoui Hesna) mellett voltam újságíró (legtovább a Nők Lapjában), lett saját ötletből saját tévéműsorom, online videósorozatokat is készítettem. Ezek első ránézésre nagyon távoliak az eredeti szakmámtól, valahol mégis mindig ugyanazt csináltam: merek megnyílni, meglátni és megkérdezni vagy épp csöndben maradni. Ezzel sokszor vagyok biztonsága érzések, vágyak, gondolatok vagy akár műsorszerkezetek születésének – tehát bármit is dolgozom, lényegében pszichológus és coach vagyok. És nagyon nem mellesleg öt gyermek anyukája.

Eddig egy könyvem jelent meg Gyerekes gondolatok - önismereti egypercesek szülőknek címmel, melyben másfél évtizednyi anyai tapasztalatomat szűrtem át pszichológus mivoltomon.

Életem egyik legizgalmasabb belső utazása volt az anyukámmal (Geréb Ágnes) közös TED előadásunkra hónapokig közösen készülni - ebből 17 perc ezen a linken látható.

Szeretnénk felhívni a figyelmed, hogy szerzőinket és előadóinkat nem éred el telefonszámainkon! Szakembereink elérésében, sajnos, nem áll módunkban közvetíteni, őket az egyéb platformjaikon kell megkeresned.

Herner Dorka legújabb könyve

Gyerekes gondolatok

Herner Dorka