Figyelem! Ez az oldal cookie-kat használ, hogy a legjobb élményt tudjuk nyújtani a felhasználóinknak! További információk Megértettem!

Felhívjuk figyelmedet ünnepi nyitva tartásunkra: Irodánk december 27-től január 9-ig zárva tart. Január 9-től a megszokott nyitva tartási idő szerint várunk!
Nyitott Akadémia

Kedves Látogatónk!

Ezúton tájékoztatunk, ha karácsonyra szeretnél rendelni tőlünk, akkor december 19-én éjfélig várjuk a megrendelésedet, amelyet a GLS futárszolgálat december 22-ig kiszállít. 

Ha személyes átvétellel rendelnél tőlünk, akkor a karácsony előtti héten, december 18. és 22. között rendkívüli nyitva tartási idővel, 9 és 17 óra között várunk. Ezt követően legközelebb január 9-én nyitunk ki újra a megszokott nyitva tartási renddel. A köztes időszakban az irodánk zárva tart.

Üdvözlettel:
A Nyitott Akadémia csapata

Kedves Barátunk!

Végre MEGJELENT egyik legjobban várt idei kiadványunk, Dr. Vekerdy Tamás Belső szabadság című új műve!!! Az Érzelmi biztonság és a Jól szeretni folytatása (mely immár trilógiává bővíti az óriási népszerűségnek örvendő "sárga könyveket"), kilenc aktuális témát jár körül: agresszió; szorongás; spiritualitás; iskola; kütyük; válás; túlstimulált, mégis unatkozó, motiválatlan gyerekek; betegítő családok és gyermekkori traumák, párkapcsolatok és nemi szerepek. Nemcsak szülőknek és pedagógusoknak, de MINDENKINEK jó szívvel ajánljuk, aki szereti a Tanár Úr látásmódját, stílusát, humorát, bátorságát, szókimondását - és azt a nagyfokú belső szabadságot, amely méltó a könyv címéhez. Nem fog csalódást okozni!

VEKERDY TAMÁS: BELSŐ SZABADSÁG - ELÉG JÓ SZÜLŐ, ELÉG JÓ GYEREK

Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat, ez legkésőbb az iskolába lépéssel megkezdődik, de sokszor már az óvoda is fenyeget - ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. Már a magzati korban kezdődik ennek megalapozása az örömteli biztonság megadásával - ami ilyenkor még az anya örömteli biztonságérzetét jelenti. És aztán: tudok-e a gyerekemnek továbbra is örülni, vagy szorongok, és ez a szorongás őt is görcsbe rántja? Netán "tanításoknak" esem áldozatul, és elhatározom, hogy ezt a kis lényt erre vagy arra fogom "terelni"? Tudok-e őszinte maradni akkor is, ha baj van? Ha éppen elválunk, vagy valaki beteg a családban? Tudom-e hagyni, hogy ő felfedezze önmagát, a maga világát és a világot maga körül, vagy azt hiszem, hogy mindent nekem kell megszerveznem? Tényleg: mi az, amitől nekem kell megvédenem őt? Észreveszem-e, ha tőlem beteg a gyerek? Vajon agresszívvé kell-e őt nevelnem ebben az agresszív világban, hogy sikeres legyen? (Semmiképpen!)
Hogy újra és újra jelen tudjak lenni a magam és a gyerekem életében, ehhez a mindig fenyegetett, de mindig újra kiküzdhető belső szabadság kell.

Megrendelem a könyvet 25%-os kiadói kedvezménnyel, azaz 3490 forint helyett 2620 forintért!

OLVASS BELE A KÖNYVBE!

"Jó tudni, hogy a túlféltő szülők gyerekei maguk is jobban szoronganak a kelleténél, ugyanakkor gyakran kifejezetten agresszívek is. Miért? Azért, mert az aggódó szülő már a kezdetektől arra tanítja a gyerekét, hogy minden helyzetben alapvetően védekező pozíciót vegyen fel. Az ilyesformán örökös készenlétre és gyanakvásra kondicionált szorongó gyerekből olykor robbanásszerűen tör föl az agresszió. Mivel mindenhol veszélyeket szimatol, gyakran ő támad először, elemi indulattal. Nem egy olyan szülővel találkoztam, aki rémülten állt a gyereke erőszakos magatartása előtt, hiszen ő eredetileg éppen a konfliktusoktól szerette volna megkímélni. De miért is rettegünk annyira a konfliktusoktól…? Miért akarjuk azokat mindenáron elkerülni? Hiszen a konfliktus az élet természetes része! Ha konfliktusmentes gyereket akarunk nevelni - jellemtelen gyereket nevelünk. Természetes dolog, hogy a szuverén ember időről időre konfliktusokba kerül a környezetével, ez a demokráciák egyik alapeleme - a vélemények és az érdekek ütköztetése, amit aztán kompromisszumkötéssel oldunk fel. Az elleplezett konfliktus sokkal agressziókeltőbb, mint a nyíltan felvállalt és a kibékülésig elvitt összetűzés!"

"Ha azt kérdik tőlem, hogy mit tekintek ideális szülői magatartásnak, akkor az a válaszom, hogy a felelőtlen játékosságot. Vigyázat! Ez nem azonos a felelőtlenséggel, a gondatlansággal. Sőt! Nagyfokú tudatos jelenlétet követel meg a szülőtől, mert a kreatív játékosság unottan, csak félig odafigyelve nem működik. A felelőtlenség csak arra vonatkozik, hogy a szokásos mindennapi aggályoskodások - 'vigyázz a ruhádra!', 'ne piszkold be a kezedet!', 'feleltél-e ma az iskolában?', 'mi a lecke?', 'hányast kaptál?' - elmaradnak, nem rontják a hangulatot. A 'felelőtlen' játékosság egy életérzés, egyfajta könnyed, laza, együttes életöröm, ami azonban nem áll ellentétben azzal, hogy amikor szükséges, a szülő azonnal közbelép, vagy korlátokat állít. Ez bizonyos esetekben minden mégoly 'laza' szülőnek is, hogy úgy mondjam, állapotbeli kötelezettsége."

"Mire a 3,5 éves gyerekeket beviszik az óvodába, sokan már nem tudnak mesét hallgatni. Egyszerűen nem képesek figyelni rá, nem köti le őket - mert addig mindig csak mesét néztek. Vagy videoklipeket. Vagy éppenséggel reklámokat. Ezek gyorsan, vibrálóan csiklandozzák az agyfelszínt, ezért a gyerek nem is tudta megismerni azt az élményt, hogy leengedi magát, mint egy kútba, a kéreg alatti világba vagy a jobb félteke képvilágába, ahol élvezetet okoz a hallgatott mese által felidézett, egymást követő képek áramlása. Kihúztuk az átélést a kéreg alatti tartományokból a kéreg felszínére, vagyis az többé már nem érzelmeket is mozgósító jelenlétet és beleélést jelent, csupán a folyton változó ingerek vizuális, intellektuális nyomon követését. Ezen a szinten csak a rövid benyomások megragadhatók, és ha ezek nem változnak kellő sebességgel, akkor érdektelenné válnak, mert az élményben nincs érzelmi átélés. Ha pedig a gyerek hozzászokik ehhez az állandó kapirgáláshoz az agy felszínén, akkor már mindig ez kell neki. Akkor már nem képes figyelmével bevonódva mesét hallgatni, folyton csak a gyorsan villódzó videoklipeket követeli, mert erre az intenzív birizgálásra vágyik. Ha nem kapja meg, elunja magát."

"Megjelent egy olyan tendencia - aminek korábban soha nyomát nem láttam a praxisomban, de ma nagy tömegben bukkan fel a gyermekpszichológiai rendeléseken -, hogy a gyerekek a mesében a gonosszal azonosítják magukat. Ez valószínűleg egyfajta bosszúállás lehet a felnőtteken, akik nem figyelnek igazán rájuk, nincsenek igazán jelen az életükben, és persze: figyelemfelhívás!"

"Sok helyen mára neurotikus téma lett a játék pisztoly. 'Ne vegyünk a kisfiúnak kardot, puskát, pisztolyt, mert ezzel agresszióra neveljük!' (Sőt, van szülő, aki már azt sem szeretné, hogy a játékautók karambolozzanak…) Ez teljes tévedés! Agressziós késztetések minden gyerekben vannak, a játék pedig elaboráció, szublimáció, feldolgozás! Az agressziós késztetések levezetésének helyes módja. Nyugodtan lehet agressziót játszani; agressziót kivitelezni nem szabad. (Gyerekeim hajdan egy átlagos hétvégén legalább tizenkétszer lőttek le engem, és ha éppen elég jó erőben voltam, akkor abból ötször el is vágódtam. Aztán jött a 'támasztó' lövés - mármint, amitől feltámadtam.)"

Megrendelem a könyvet 25%-os kiadói kedvezménnyel, azaz 3490 forint helyett 2620 forintért!

"Személy szerint nagy értéknek tartom a - valóban kölcsönös szereteten, megbecsülésen és egyenlőségen alapuló! - tartós együttélést és házasságot, és a gyerekeknek is ez a legjobb. De erre belsőleg kell alkalmassá válnunk, nem elég, ha üres formaságokat követünk, vagy azoknak a képmutató szentfazekaknak engedelmeskedünk, akik mindig pontosan tudják, hogy másoknak mit hogyan kell, hogyan szabad, és hogyan tilos csinálniuk. Az életen át tartó, hűségre épülő házasság eszménye szép, és érdemes küzdeni a megvalósításáért - de küzdjünk őszintén! Az individuum beérése és a belső szabadság kimunkálása nélkül nincs hosszú távon jól működő párkapcsolat sem!"

"A testi-lelki kiszolgáltatottság, az érzelmi (és ne adj' isten fizikai) bántalmazás roncsoló hatású. Roncsolja nemcsak a nő, de a gyerekek - és az agresszor! - személyiségét is. Az ilyen házassági pokol fenntartása sokkal ártalmasabb a gyerekekre nézve, mint a 'jó' válás. Jó válás alatt azt értem, amikor nem hergeljük a gyereket a másik szülő ellen, nem arra használjuk, hogy kiszúrjunk a valaha szeretett, de már gyűlölt egykori társunkkal, hanem úgy állunk a helyzethez, hogy egyikünk se így akarta, sajnos mégsem ment a dolog, de igyekszünk válás közben és utána is a lehető legnormálisabbak maradni."

"Nem ritka jelenség, hogy miközben az egyik szülő igyekszik konszolidálni a másikkal való kapcsolatot, nem szidja őt a gyerek előtt, nem gördít akadályokat a találkozások útjába, azt tapasztalja, hogy a másik szülő (és esetleg annak új partnere) szidja, pocskondiázza vagy csak finoman, fineszesen, apró tűszúrásokkal igyekszik lejáratni őt a gyerek előtt. A gyerek erről általában vonakodik nyíltan számot adni, sokkal inkább áttételes módon szokott kipattanni a dolog, például véletlenül elszólja magát, és a konkrét kérdésre kelletlenül elmeséli, hogy mi minden hangzott el. Vagy: dühöngve, feszülten jön haza, és bár az apjáékra dühös, haragját egyébként szeretett anyján tölti ki, vele ordítozik (néha, lecsillapodva mondja is: Csak veled tudok jókat ordítozni, anya, akkor is, ha apára vagy a nőjére vagyok dühös, mert te jófej vagy!)."

"Szenvedélyes szülői vélemény a neten: 'Nekem most már hiába tanácsolják, hogy hagyjam békén a gyereket, és ne gyötörjem otthoni tanítással - ezt soha többé nem fogadom meg! Békén hagytam az óvodás évek alatt, nem tanítottam írni, olvasni, számolni, de a többi gyerek már úgy érkezett az iskolába, hogy mindezt tudta! Most attól félek, hogy a gyerekem úgy fogja érezni, ő butább, mint a többiek, és lemarad!' Megint csak azt tudom mondani: nyugi! Ez a jelenség - miszerint sok szülő már úgy küldi iskolába a gyerekét, hogy előtte megtanítja írni, olvasni, számolni - tényleg létezik. Már akkor is létezett, amikor a mi gyerekeink mentek iskolába - ennek ellenére eszünkbe sem jutott, hogy előzetesen tanítgassuk őket, és megtapasztaltuk, hogy emiatt egyikük sem került soha hátrányba. Ne engedjük már belekergetni magunkat abba, hogy 'kizárólag a gyerek érdekében' vesszük el tőle a gyerekkorát!"

"A világ elkerülhetetlenül digitalizálódik, robotizálódik. Ez van. Akármilyen veszélyeket hordoz is ez a folyamat az emberiségre nézve, mégis ez van, és ez lesz. Hogyan tekintsünk hát ezekre az eszközökre? Hogyan használjuk őket helyesen? Mit tehetünk? Heisenberg, a nagy fizikus kultúránkról, civilizációnkról szólva azt a kérdést tette fel: mi van akkor, ha rájövünk, hogy elromlott a hajónk iránytűje, miközben felhők fedik az eget, tehát a csillagok szerint se tudunk tájékozódni? Mi ilyenkor a hajóskapitány feladata? Heisenberg válasza: a veszély tudatában kell lenni. E tekintetben is ez a legfontosabb."

Megrendelem a könyvet 25%-os kiadói kedvezménnyel, azaz 3490 forint helyett 2620 forintért!

Ügyfélszolgálat